Beszélgessen felszabadultan

Beszélgessen felszabadultan

A Signia Integrated Xperience segítségével

Végre egy valódi beszélgetésekhez kifejlesztett hallókészülék

Beszélgessen felszabadultan! A Signia Integrated Xperience-szel gazdagabbá teheti életét, hiszen minden pillanat fontos: a kimondott szó, közös nevetés a barátokkal, vagy a történetek, amiket elmesél.

Mindez többet jelent a jobb hallásnál. A Signia IX segítségével Ön magabiztosan és aktívan vehet részt a társalgásban, még akkor is, ha zajos helyen több ember beszélget. Ne csak a pálya széléről figyeljen, merüljön bele a beszélgetésbe.

A viselők 95%-a jobb teljesítményt ért el csoportos beszélgetés során.* 

A kommunikáció dinamikusan változik, éppúgy, mint az élet 

A beszélgetéseket nem tervezzük meg előre, hanem spontán, lendületesen veszünk részt benne és váratlan fordulatokra is bármikor számíthatunk. 

A Signia Integrated Xperience RealTime Conversation Enhancement technológiájának köszönhetően Ön akkor sem marad le egyetlen szóról sem, amikor nem szemben áll a beszélővel, vagy amikor épp elfordul tőle, hogy másokra figyeljen. Fejlett hallókészülék-technológiánk lehetővé teszi, hogy Ön természetesen és könnyedén élvezze a beszélgetéseket. 
Itt az ideje, hogy Ön is aktív résztvevő legyen. 

Itt az ideje, hogy Signia Integrated Xperience-re váltson. 

signia-ix_live-auditory-space-animation_600x600

A társalgások követésének tudománya

A RealTime Conversation Enhancement áttörést jelent a hallókészülék-technológiában, hiszen folyamatosan elemzi és kiegészíti a hangkörnyezetet, és alkalmazkodik ahhoz.

signia-icon_analyze_grey_1000x1000_smaller

Elemzés

Először is, másodpercenként százkilencvenkétezer adatpontot elemez, hogy megértse a hangkörnyezetet, és azonosítson minden egyes beszélőt.
signia-icon_augment_grey_1000x1000_smaller

Kiemelés

Ezután kiemeli és felerősíti a beszélgetőpartnerek hangját, így a háttérzajjal szemben Ön tisztábban hallja őket.
signia-icon_adapt_grey_1000x1000_smaller

Adaptálás

Végül pedig a készülék másodpercenként ezerszer frissül, hogy igazodjon a beszélgetés menetéhez és változásához, hogy Ön mindig részese legyen az életnek. 

A Signia szakértői bemutatják, mire képes az IX platform

Tekintse meg a Signia Integrated Xperience úttörő RealTime Conversation Enhancement technológiáját működés közben.

Beszélgessen felszabadultan!Próbálja ki a Signia Integrated Xperience platformot. 

Keressen egy hallásközpontot a közelben és kérjen időpontot!
active-ix_holding-earbud-pair_circle-ha_1000x1000

Active PRO IX

 Fülhallgatónak látszik, de belül fejlett hallástechnológiával rendelkezik.

  • Kényelmes illeszkedés
  • Újratölthető, vezeték nélküli töltődobozzal
  • Még jobb kapcsolódás
  • Személyre szabott szabályozás applikációval
Ismerje meg az Active PRO IX készüléket

Hallja jobban a saját hangját, és élvezze ki a társasági életet

A másokkal való beszélgetés kulcsfontosságú a jó közérzethez. Az OVP (Own Voice Processing 2.0) technológiánknak köszönhetően a saját hangját pontosan úgy hallja, ahogyan kell, és így könnyebben bekapcsolódhat a beszélgetésbe.

signia-ix_artist-explaining-murals_cut-out_1000x1000

Élénk beszélgetések

A folyamatos társas interakciók pozitív hatással vannak a mentális jólétre**, és az OVP 2.0 nemcsak azt biztosítja, hogy a saját hangját jól hallja, hanem segít a beszélgetésekben is.

Egy tanulmány szerint az emberek 78%-a*** többet cseveg, ha bekapcsolt OVP-vel ellátott hallókészüléket visel.

Csak a Signiával

Az OVP 2.0 (sajáthang-feldolgozás) egy egyedülálló technológia, amely kellemessé teszi a beszélgetéseket, és csak a Signia hallókészülékekben érhető el.

Még jobb kapcsolódás

Csatlakoztassa készülékeit most és a jövőben is - Signia Integrated Xperience-szel.

  • Made for iPhone
  • Szabad kezes telefonálás
  • ASHA (audio streaming hallókészülékekhez)
  • Bluetooth-kapcsolódás streamer segítségével
     
Kapcsolódjon!
signia-ix_artist-smartphone-close-up_cut-out_1200x800
signia-ix_coach-holding-smartphone_signia-assitant_1200x800

Ismerje meg személyes segítőtársát, a Signia Asszisztenst

Signia Integrated Xperience technológiával rendelkező készülékekhez egy személyes segítő, a Signia Asszisztens is hozzátartozik. 

Ez a barátságos, mesterséges intelligenciával működő társ megérti az Ön igényeit, tanul és javít, valamint valós időben automatikusan finomhangolja hallókészülékeit, biztosítva, hogy azok mindig teljesen az Ön számára optimalizáltak legyenek, amikor és ahol Önnek szüksége van rájuk. A hallókészülék-specialista minden beállítást felülvizsgálhat, így szükség esetén Ön személyes szakmai támogatást is kap.

Ismerje meg a Signia Asszisztenst

Signia applikáció

Tegye személyessé hallásélményét!

A Signia alkalmazás mindent megad Önnek, amire szüksége van ahhoz, hogy teljes mértékben élvezhesse hallókészülékeit, és mindezt az Ön személyes preferenciáihoz igazítva.

További információk
signia-app_smartphone_soundwave_1000x1000

Töltse le most:

Beszélgessen felszabadultan Signia Integrated Xperience-szel!

A beszélgetések összekötnek, inspirálnak és gazdagítják az életünket. Új barátságok szövődnek, kedves emlékeket raktározunk el, és mély kötelékek jönnek létre.  A Signia Integrated Xperience a kulcs, hogy Ön is megélhesse a legfontosabb pillanatokat. 

*Compared to RealTime Conversation Enhancement off 1 Jensen et al. (2023). Power the conversation with Signia Integrated Xperience and RealTime Conversation Enhancement. 

** Friedler B, Crapser J, McCullough L. One is the deadliest number: the detrimental effects of social isolation on cerebrovascular diseases and cognition. Acta Neuropathol. 2015;129(4):493-509. doi:10.1007/s00401-014-1377-9

***Own Voice Processing Has People Talking More (researchgate.net)

 
A tetejére