Beszélgessen felszabadultan

Beszélgessen felszabadultan

A Signia Integrated Xperience segítségével

Végre egy valódi beszélgetésekhez kifejlesztett hallókészülék

Beszélgessen felszabadultan! A Signia Integrated Xperience-szel gazdagabbá teheti életét, hiszen minden pillanat fontos: a kimondott szó, közös nevetés a barátokkal, vagy a történetek, amiket elmesél.

Mindez többet jelent a jobb hallásnál. A Signia IX segítségével Ön magabiztosan és aktívan vehet részt a társalgásban, még akkor is, ha zajos helyen több ember beszélget. Ne csak a pálya széléről figyeljen, merüljön bele a beszélgetésbe.

A viselők 95%-a jobb teljesítményt ért el csoportos beszélgetés során.* 

A kommunikáció dinamikusan változik, éppúgy, mint az élet 

A beszélgetéseket nem tervezzük meg előre, hanem spontán, lendületesen veszünk részt benne és váratlan fordulatokra is bármikor számíthatunk. 

A Signia Integrated Xperience RealTime Conversation Enhancement technológiájának köszönhetően Ön akkor sem marad le egyetlen szóról sem, amikor nem szemben áll a beszélővel, vagy amikor épp elfordul tőle, hogy másokra figyeljen. Fejlett hallókészülék-technológiánk lehetővé teszi, hogy Ön természetesen és könnyedén élvezze a beszélgetéseket. 
Itt az ideje, hogy Ön is aktív résztvevő legyen. 

Itt az ideje, hogy Signia Integrated Xperience-re váltson. 

Nehezen hall meg bizonyos hangokat?
Végezze el a hallástesztet.

Nem biztos abban, hogy el kell-e mennie hallásvizsgálatra?  Próbálja ki az ingyenes online hallástesztet!

Ingyenes online hallásteszt

A társalgások követésének tudománya

A RealTime Conversation Enhancement áttörést jelent a hallókészülék-technológiában, hiszen folyamatosan elemzi és kiegészíti a hangkörnyezetet, és alkalmazkodik ahhoz.

Elemzés

Először is, másodpercenként százkilencvenkétezer adatpontot elemez, hogy megértse a hangkörnyezetet, és azonosítson minden egyes beszélőt.

Kiemelés

Ezután kiemeli és felerősíti a beszélgetőpartnerek hangját, így a háttérzajjal szemben Ön tisztábban hallja őket.

Adaptálás

Végül pedig a készülék másodpercenként ezerszer frissül, hogy igazodjon a beszélgetés mozgásához és változásához, hogy Ön mindig részese legyen az életnek. 

A Signia szakértői bemutatják, mire képes a Pure Charge&Go IX

Tekintse meg a Signia Integrated Xperience úttörő RealTime Conversation Enhancement technológiáját működés közben.

Beszélgessen felszabadultan!Próbálja ki a Signia Integrated Xperience platformot. 

Pure Charge&Go IX

Integrated Xperience technológiánk egy apró kihelyezett hangszórós (RIC) készülékben 

  • Természetes beszélgetések könnyedén
  • Azonnali kényelem és beszédértés
  • Tölthető, vezeték nélküli töltési lehetőséggel
  • A jövőben is használható kapcsolódási lehetőségek
  • Személyre szabott szabályozás applikációval
  • Opcionális telefontekercs
     
Ismerje meg a Pure Charge&Go IX készüléket

Silk Charge&Go IX

The World’s only CIC with Binaural OneMic Directionality for enhanced focus in noise, is now rechargeable.

  • Immediate comfort and enhancement
  • Ultra discreet
  • Power to last
  • Advanced technology ensures crisp, clear focus in noise
  • Control on your terms

All this and it can be charged on the go with a sleek, pocket-sized case with integrated power bank that provides up to four additional charges and can be charged wirelessly for added convenience.

Explore Silk Charge&Go IX

Hallja jobban a saját hangját, és élvezze ki a társasági életet

A másokkal való beszélgetés kulcsfontosságú a jó közérzethez. Az OVP (Own Voice Processing 2.0) technológiánknak köszönhetően a saját hangját pontosan úgy hallja, ahogyan kell, és így könnyebben bekapcsolódhat a beszélgetésbe.

Élénk beszélgetések

A folyamatos társas interakciók pozitív hatással vannak a mentális jólétre**, és az OVP 2.0 nemcsak azt biztosítja, hogy a saját hangját jól hallja, hanem segít a beszélgetésekben is.

Egy tanulmány szerint az emberek 78%-a*** többet cseveg, ha bekapcsolt OVP-vel ellátott hallókészüléket visel.

Csak a Signiával

Az OVP 2.0 (sajáthang-feldolgozás) egy egyedülálló technológia, amely kellemessé teszi a beszélgetéseket, és csak a Signia hallókészülékekben érhető el.

Még jobb kapcsolódás

Csatlakoztassa készülékeit most és a jövőben is - Signia Integrated Xperience-szel.

  • Made for iPhone
  • Szabad kezes telefonálás
  • ASHA (audio streaming hallókészülékekhez)
  • Bluetooth-kapcsolódás streamer segítségével
     
Kapcsolódjon!

Ismerje meg személyes segítőtársát, a Signia Asszisztenst

Signia Integrated Xperience technológiával rendelkező készülékekhez egy személyes segítő, a Signia Asszisztens is hozzátartozik. 

Ez a barátságos, mesterséges intelligenciával működő társ megérti az Ön igényeit, tanul és javít, valamint valós időben automatikusan finomhangolja hallókészülékeit, biztosítva, hogy azok mindig teljesen az Ön számára optimalizáltak legyenek, amikor és ahol Önnek szüksége van rájuk. A hallókészülék-specialista minden beállítást felülvizsgálhat, így szükség esetén Ön személyes szakmai támogatást is kap.

Get to know Signia Assistant

Signia app

Personalize your hearing experience.

The Signia app gives you everything you need to enjoy your hearing aids to the full, and all tailored to your personal preferences.

Learn more

Download now:

Beszélgessen felszabadultan Signia Integrated Xperience-szel!

A beszélgetések összekötnek, inspirálnak és gazdagítják az életünket. Új barátságok szövődnek, kedves emlékeket raktározunk el, és mély kötelékek jönnek létre.  A Signia Integrated Xperience a kulcs, hogy Ön is megélhesse a legfontosabb pillanatokat. 

*Compared to RealTime Conversation Enhancement off 1 Jensen et al. (2023). Power the conversation with Signia Integrated Xperience and RealTime Conversation Enhancement. 

** Friedler B, Crapser J, McCullough L. One is the deadliest number: the detrimental effects of social isolation on cerebrovascular diseases and cognition. Acta Neuropathol. 2015;129(4):493-509. doi:10.1007/s00401-014-1377-9

***Own Voice Processing Has People Talking More (researchgate.net)

 
A tetejére